IFA 2014: Kameránk előtt a Caterpillar S50

Számos termékről szót ejtettünk már az idei IFA kiállítás alkalmával, a 2014-es esemény ugyanis mobilos szempontból sokkal fontosabb volt, mint az egy évvel ezelőtti. Berlinben a Caterpillar standját is meglátogattuk, akik szintén készültek egy újdonsággal. A telkó szegmensben főként srapatelefonjairól ismert amerikai vállalat most is egy ellenálló készülékkel lepte meg a publikumot, mely az S50 fantázianevet kapta.

Megnyomkodtuk a Caterpillar S50 okostelefont
[+]

A víz- és porállóságot az IP67 védettség garantálja, ezen felül a masina megfelel a Mil Spec 810G katonai szabványnak is, melyet jól láthatóan fel is tüntettek a megjelenítő felett. A külső hatások ellen a Gorilla Glass 3 véd, ám a gyártó szerint ezzel a technológiával a karcoknak jobban ellenáll a kütyü. A kijelző 4,7 hüvelykes lett, felbontása pedig 720 x 1280 pixel, ami igencsak éles képet biztosít. A betekintési szög viszont nem tűnt a legjobbnak, így vagy egy gyenge minőségű IPS, vagyis inkább egy átlagos TFT-panel került a telefonba.

Megnyomkodtuk a Caterpillar S50 okostelefont
[+]

A motorháztető alatt egy 1,2 GHz-re skálázott négymagos processzorral ellátott Snapdragon chipset lakozik (minden bizonnyal egy Snapdragon 400-ról van szó), pontos specifikációt azonban egyelőre nem közölt a gyártó, sem a standnál, sem a honlapjukon. A RAM-ról és a belső tárhelyről viszont többet tudunk, előbbi 2 GB, utóbbi pedig 8GB méretű, az adattároló méretét microSD kártyával akár plusz 64 GB-tal is bővíthetjük.

Megnyomkodtuk a Caterpillar S50 okostelefont
[+]

A hátlapi kamera 8 megapixeles, az előlapi optika pedig VGA felbontású képek rögzítését teszi lehetővé, a fő modul mellé egy ledes villanó is kerül, mely zseblámpaként is használható. A 4G/LTE támogatással ellátott, WiFi, Bluetooth 4.0, A-GPS (GLONASS), NFC adatkommunikációs repertoárral rendelkező masina az Android 4.4 KitKat operációs rendszert futtatja. A hátlap alatt egy 16 óra beszélgetési időt garantáló akkumulátor kapott helyet, amit akár vezeték nélküli QI technológiával is tölteni lehet, az ehhez szükséges tartozékot külön árulja a vállalat. A Cat S50 októbertől lesz elérhető, szerencsére hazánkban is megvásárolható lesz, ára viszont eléggé borsos, ugyanis 479 euróba, vagyis körülbelül 150 ezer forintba fog kerülni.

Az IFA 2013-ra való kijutásunkat az Alcatel One Touch támogatta.

Azóta történt

Előzmények

  • IFA 2014: Megnyomkodtuk az LG G3 S-t

    Az koraiak idei csúcsmodelljének visszafogottabb specifikációval rendelkező variánsát az IFA kiállítás alkalmával sikerült kezünkbe venni.

  • IFA 2014: Bemutatkozott a ZenWatch

    Az ASUS első okosórája a berlini IFA kiállítás alkalmával debütált, prémium anyaghasználat, hajlított üveg, IP55 védettség és számos szoftveres extra jellemzi.

  • Caterpillar B15Q - hasítófűrész

    A munkagépekkel foglalakozó amerikai vállalat most egy újabb strapatelefonnal jelentkezett, mely már négymagos processzort, Android KitKatet, és vakus kamerát kapott.

Hirdetés