IFA 2023: Európába érkezett a legvékonyabb hajlítható telefon

Ami a Honor Magic V2 a maga 9,9 milliméteres összecsukott vastagságával.

A Honor tartotta a nyitóelőadást a berlini IFA kiállításon, a várakozásoknak megfelelően a cég elnöke, George Zhao újra bemutatta a Magic V2-t. Azért újra, mert ezt már megtette néhány hónappal ezelőtt Kínában, ezért nem volt meglepő, hogy az IFA-t választotta a cég arra, hogy az európai premier is megtörténhessen. A készülék nem változott semmit, ugyanakkor most végre meg is lehetett tapogatni.


[+]

Először is: a Honor Magic V2 tényleg szignifikánsabb karcsúbb, mint bármi más, amit eddig a hajlítható telefonos iparág kitermelt. A 9,9 milliméter, a légmentesen záródó fedlap, a Samsung megoldásánál jóval kevésbé látható hajlítási gyűrődés és az összecsukva is értelmes és kezelhető arányú külső kijelző mindenképpen figyelmet érdemel. Természetesen a prezentáción is állandóan a Z Fold5 és az iPhone 14 Pro volt a mérce, előbbit karcsúságban és akkumulátorban tudják megverni, utóbbit üzemidőben.


[+]

A Magic V2 ugyanis 5000 mAh-s akkumulátort kapott, amelyben szilícium-szén anód van, ez pedig jobb energiasűrűséget eredményez, vagyis sokkal kisebb térfogatból lehet elővarázsolni ugyanakkora kapacitást. A Honor szerint még nyitott kijelzővel is tovább bírja a Magic V2, mint az iPhone 14 Pro. A külső kijelző 6,43 inches 120 Hz-es frissítéssel és 1060 x 2376 pixeles felbontással, nyitva pedig 7,92 inches, szintén 120 Hz-es panelt kapunk, itt 2156 x 2344 képpont jelenhet meg. A zsanér a gyártó szerint 400 ezer nyitást bír ki (és ez szerintük átlagosan 10 év alatt jön össze), kézben tartva abszolút más használni, mint egy Fold5-öt, mert sokkal kevésbé érződik merevnek és szűkebb is az a hajlítástartomány, ahol nem akar teljesen összecsukódni, vagy éppen kinyílni.


[+]

A külső és a belső kijelző is támogatja az érintőceruzát, a 3840 Hz-es PWM-mel pedig elvileg azoknak sem okoz fejfájást, akik erre érzékenyek. Vízállóság azonban nincsen, ahogyan a vezeték nélküli töltés is kimaradt a funkciók közül, madzagon 66 wattal lehet etetni a terméket. A hátlapi kamerarendszer két darab 50 megapixeles szenzorból (normál és ultraszéles), valamint egy 20 megapixeles, 2,5-szörös nagyítást kínáló telés modulból áll, ebben és a normál modulban OIS is található. A hardver a Snapdragon 8 Gen 2-re épül, 12 GB RAM van az alapverzióban 256 GB belső tárhely mellett.


[+]

Normális esetben egy globális (vagy csak európai) bemutatón a termékek mellett szerepelni szokott az árazás is, de ez most elmaradt. Vélhetően azért, mert a piacra kerülés pontos időpontja sem ismert, elképzelhető, hogy az idei évben már nem kerül forgalomba a Magic V2 Európában, ami abból a szempontból nem szerencsés, hogy ha a bemutató során az iPhone 14 Próhoz és a Galaxy Fold5-höz van mérve a készülék, akkor annak nem nagyon lesz már túl sok relevanciája fél évvel később. Vagyis még mindig ott tartunk, hogy bár már számos konkurens márka hozott ki a Fold5-nek ellenfelet, ezek vagy nem kerültek felénk piacra egyáltalán, vagy még mindig csak ígéret szintjén léteznek, a Samsung megint hátradőlhet, pedig képességei alapján a Honor Magic V2 bizony meg tudná szorongatni a koreai terméket.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Előzmények

  • IFA 2023: A Honor nyitja a showt

    Szeptember 1-jén, a Honor előadásával indul az idei IFA. A pletykák szerint két kinyitható kijelzős telefonnal készül a cég.

Hirdetés