Ingyen Európa, ingyen az egész világ

Az „ingyenes” internetes hívásai révén ismertté vált Skype már egy jó ideje olcsó alternatívát jelent a vezetékes hálózatok hívására is, mely nem csak otthoni vezetékes internet segítségével vehető igénybe, hanem Windows Mobile vagy Symbian alapú telefonokkal szinte bárhol ahol rendelkezésre áll WLAN vagy megfelelő 3G hálózati lefedettség. Az új „Unlimited Europe” és „Unlimited World” csomagok azonban valóban igazán kellemetlen helyzetbe hozhatják a legtöbb telefonszolgáltatót. Az 1200 forint alatti havidíj maximum 10.000 perc beszélgetést tartalmaz húsz európai ország bármelyikébe éjjel-nappal, valamint egy vezetékes szám is válaszható, mely immáron magyar szám is lehet a 21-es, internetes telefon körzetben. Aki még ennél is többre vágyik az havi 2600 forintért 34 ország vezetékes számait, valamint Hongkong, Kanada, Kína, Szingapúr és USA mobil számait is ingyen hívhatja, sőt akár három országból is választhat vezetékes hívószámot. A bevezető akció keretében, június elsejéig 33%-os kedvezménnyel vásárolható három hónapos, illetve egyéves előfizetés.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés