iPad mini egy tokgyártó oldalán?

A 9to5mac állítása szerint az alábbi kép a DeviceWear honlapjáról származik, mely egy kifejezetten iPad mini számára készített tok illusztrációjaként volt elérhető. Idő közben a kiegészítőgyártó eltávolította a terméket, de persze ez nem igazán gátolta meg a futótűzszerű elterjedését. A kisebb és olcsóbb változat létezéséről szóló pletykák már az első iOS-alapú táblagép leleplezését követően felbukkantak, noha Steve Jobs, az Apple tavaly elhunyt társalapítója több alkalommal is leszögezte, hogy 7 hüvelyken nem lehetne megfelelő felhasználói élményt biztosítani.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a régóta pletykált 7,85 hüvelykes kijelzőméret közelebb van a 8 hüvelykhez, illetve a 4:3-as képarányának köszönhetően a szokásos 16:9-es paneleknél mintegy 40 százalékkal nagyobb felülettel bír. A furcsa méret választása sem a véletlen műve: az Apple által javasolt, ujjal még kényelmesen megérinthető minimálisan 44 képpont széles virtuális vezérlőelemek ekkora méretű 1024x768 képpontos megjelenítőn pontosan ugyanakkora területűek, mint az első generációs iPhone-ok 3,5 hüvelykes HVGA paneljén. Vagyis a korábbi alkalmazások módosítás nélkül is kényelmesen használhatóak maradnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés