iPhone nano: 600 százalékkal nagyobb piac?

Egyre több forrásból nyert megerősítést, hogy az Apple idén egy olcsóbb mobiltelefon kiadását tervezi, ám míg egyes források szerint az kisebb fizikai méretű is lesz, addig más vélemények szerint inkább az iPod Touch vonal olcsóbb komponenseiből építkezik majd. A The Wall Street Journal elemzése szerint egy olcsóbb mobil révén az Apple 600 százalékkal nagyobb piacot tudna megcélozni, melyből körülbelül 250 százalékkal több profit realizálása is lehetséges. Toni Sacconaghi, a Bernstein Research piaci elemzője szerint az Apple számára mindenképp fontos lenne egy olcsóbb ajánlat bevezetése, több szolgáltató bevonása, vagy költséges adatcsomag nélküli ajánlatok engedélyezése, hiszen anélkül idén minden szegmensben a Google platformja veszi át a vezetést. A termékpaletta lefelé történő bővítése az iPod sorozat kapcsán is megfigyelhető volt, hiszen a sorozat első tagjához képest az iPod Nano és iPod Shuffle is sokkal alacsonyabb árszintet képvisel, ráadásul a szolgáltatások megfelelő megválasztása révén egészen más célcsoport számára jelent alternatívát, vagyis az olcsóbb variáns nem veszélyezteti a prémium változat eladásait.

Azóta történt

Hirdetés