Ismét formabontó lehet a Vivo Nex

Egyelőre azt sem tudjuk, hogy Nex 2 vagy Nex 3 néven érkezik a Vivo új csúcsmodellje, de biztosan izgalmas lesz a maga nemében.

A Vivo tavaly mutatta be a kávák minimalizálásának egy lehetséges módját, amit azóta rengeteg gyártó adaptált. A mechanikusan kiemelkedő szelfimodul azóta az alsó és középkategóriában is feltűnt, a Vivo Nex Dual Display Edition pedig a Meizu egy, még annál is korábbi próbálkozásától eltekintve nem terjedte el. Pedig abszolút nem volt rossz ötlet. Azt nem tudjuk, hogy a Nex következő modellje milyen néven jön, esélyes, hogy a két kijelzővel szerelt változat csak modellvariánsnak tekinthető, így logikusan Nex 2 lesz az újdonság, de a Nex 3 megnevezés sem kizárt.

Az viszont elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ismét formai újításra készülnek a Vivo mérnökei. Az IceUniverse korábban már közzétett egy képet, amin elvileg a Nex 2/3 üvegburkolata látható, Li Xiang Weibo posztja pedig maradéktalanul megerősíteni látszik az információ hitelességét. A hangsúlyosan ívelt előlap és a szintén erősen hajlított hátlap valószínűleg pengevékony keretet fog eredményezni, már az ívelt kijelzőpanel sem sci-fi és a hangkeltés is megoldható hagyományos hangszóró nélkül. Úgy, ahogy.

Már csak az a kérdés, hogy hova teszik az előlapi kamerát, ha a keret ennyire vékony. Nyilván vagy a kijelző mögé, ami technikailag még nem egy teljesen kiforrott megoldás, vagy extrém esetben bárhová. Értjük ezt úgy, hogy a Vivo esetében már felmerült a szabadon áthelyezhető, mobilis kameraegység mint lehetőség. Egyelőre azonban ez a megoldás nagyon koncepció jellegűnek tűnik, úgyhogy inkább a kijelző mögötti szenzorra fogadnánk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Vivo

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés