ITC: A Kodak nem sért Apple szabadalmat

Robert Rogers, az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának illetékes bírója szerint a Kodak kamerái nem sértenek Apple képfeldolgozási szabadalmakat, valamint az egyik érvénytelen szabadalmi bejegyzés megsemmisítését is elrendelte. A Kodak által indított szabadalomsértési háború válaszlépéseként az Apple két levédetett megoldásának illetéktelen használata miatt perelt vissza, melyek közül az egyik a kamera által látott kép két különböző felbontásban történő feldolgozását teszi lehetővé a hatékonyabb előnézet érdekében, míg a másik a fehéregyensúly, szín és felbontás együttes beállítását teszi lehetővé a felhasználó számára. Az előzetes döntés alapjául szolgáló bizalmas iratokat az érintetteken kívül az ITC is felülvizsgálja, így a hivatalos állásfoglalás csak szeptember 19-én kerül kihirdetésre. Az ITC várhatóan május 23-án hozza nyilvánosságra előzetes döntését a Kodak által az Apple és RIM benyújtott szabadalomsértési keresetével kapcsolatban.

Hirdetés