Japánban debütált a ZTE Blade V580

Úgy tűnik, hogy a ZTE újra a helyes vágányra került, hiszen a kínai gyártó azután, hogy bemutatta a Blade D2 készüléket, most egy annál erősebb ajánlatról rántotta le a leplet. A Blade V580 névre keresztelt mobilt 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzővel vértezték fel, belül pedig egy 64 bites MediaTek MT6753 lapka lakozik. A processzor 1,3 gigahertzes és nyolcmagos, rendszermemóriából 2, adattárolóból pedig 16 gigabájt jutott. Van microSD kártyahely is, ami maximum 32 gigabájtos kiegészítőt kezel.


[+]

A Blade V580-ban két SIM fér el egymás mellett, a telefon támogatja a 4G/LTE hálózatokat, és 3000 milliamperórás akkumulátorral rendelkezik, ami nem rossz, de elmarad a korábban említett modell 4000-es telepétől. A fotózás szerelmesei a 13 megapixeles hátlapi, vagy az 5 megapixeles szelfi kamerában élhetik ki magukat. Nem maradt el az ujjlenyomat-olvasó, a b/g/n-es WiFi, a Bluetooth 4.0, az A-GPS sem. Mindezért Japánban 246 dollárt kér a ZTE, ami járulékos költségek nélkül átszámolva közel 70 ezer forintot jelent.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Előzmények

Hirdetés