Jobb nevet találnak ki, mint a Redmi X

Ezt mondta a brand igazgatója. Most úgy tűnik, a Redmi csúcsmodellje K20 Pro lesz. Jobb?

A Xiaomitól különvált Redmi első csúcsmodellje természetesen a kategóriának megfelelő hardverrel és felszereltséggel érkezik, amit Lu Weibing, a brand vezérigazgatója is megerősített. Ahogy azt is, a készüléket nem Redmi X néven mutatják be. Egyrészt sokkal jobb nevet találtak ki, másrészt nyilván nem szeretnének ennyire direkt módon reflektálni az Oppo Realme X modelljére. A most előkerült kép alapján az a bizonyos sokkal jobb név a Redmi K20 Pro lehet.


[+]

De végül is nem a megnevezés a lényeg, a május 15-re várt készülék a kedvező árazással szándékozik piacot szerezni magának. A védőfólia alapján, meg persze ettől függetlenül is, a Snapdragon 855 biztosra vehető, a háromkamerás hátlapi rendszer fő szenzora 48 megapixelesnek tűnik, míg az előlapi egység 20 megapixellel dolgozik majd, a 4000 mAh-s akkumulátort pedig 27 wattos gyorstöltéssel etethetjük, illetve az ujjlenyomat-olvasót a 6,39 hüvelykes AMOLED kijelzőben érdemes majd keresni. Amennyiben a fólia valódi. Ha minden jól megy, a készülék ára alig lesz több, mint 100 ezer forint. (Kínában. Itthon azért hozzáadódik még ez, meg az.)

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés