Jövőre sem lesz HP okostelefon

Meg Whitman, a HP vezérigazgatója nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy cége jövőre sem fog okostelefont bemutatni, mivel egyelőre még a piaci stratégia és ez egyedi megközelítés lehetőségeit vizsgálják. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a gyártó végleg kivonult volna a telefonok piacáról, sőt épp ellenkezőleg: Whitman szerint ha cége öt éven belül nem jut megfelelő részesedést szerezni, akkor egy hatalmas és dinamikusan bővülő szegmenst veszít el. A 2014-es visszatérés persze már eleve túlságosan késői lehet, hiszen addigra már a Windows Phone 8 platform erőviszonyai is lefixálódnak, miközben a prémium- és középső szektor is felosztásra kerül.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP
  • Palm

Előzmények

Hirdetés