Július 31-től kapható az iPhone 3GS a hazai T-Mobile-nál

Július 31-én, reggel 9 órától lehet itthon is megvásárolni a T-Mobile-nál az új Apple iPhone 3GS készüléket. A szolgáltató nagy érdeklődésre számít, ám a gyártó csak korlátozott számú készüléket tud szállítani az újdonságból, ezért csupán 11 üzletben lesz elérhető a telefon. A T-Mobile becslése szerint a készlet mindössze 2-3 napra lesz elegendő, ezért javasolják, hogy a vásárolni szándékozók regisztráljanak előzetesen a szolgáltató weboldalán. A szűkös készlet miatt a regisztráció július 31-étől indul.

Az értékesítés reggel 9 órakor, a MOM Parkban található üzletben indul, 11 órától pedig további 10 helyen lesz elérhető a telefon. Budapesten a már említett MOM Parkon kívül a Budafoki úton és az Arena Plazaban juthatnak hozzá a vásárlók a készülékhez, vidéken pedig az alábbi városokban lesz kapható az iPhone 3GS: Szeged, Kecskemét, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs, Veszprém, Székesfehérvár és Kaposvár.

Az új iPhone legolcsóbb verziója 18990 forintért vihető haza, ez a 16GB-os változat, s ez az ár csak az Ikon 600 nevű csomaggal érvényes, amelynek havi díja 17690 forint. Ezért az összegért cserébe 600 lebeszélhető perc, 400 darab SMS és 4 gigabájtnyi adatforgalom áll a felhasználó rendelkezésére. A legolcsóbb Ikon csomag havi előfizetési díja csupán 4990 forint, ám ebben az esetben a készülékért 124990 forintot kell fizetni.

Az iPhone 3GS nem csak új, hanem meglévő előfizetők számára is elérhető, amennyiben újabb két év hűséget aláírnak. Az ügyfeleknek tarifát sem szükséges váltaniuk, jelenlegi díjcsomagjuk határozza meg, hogy milyen áron juthatnak az iPhone 3GS-hez, de természetesen egy kedvezőbb készülékár reményében ők is válthatnak az Ikon csomagok valamelyikére.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés