Júniusban érkezhet az új iPhone

Az Apple viszonylag rendszeresen, évente frissíti iPod és iPhone termékcsaládját, így egy újabb nyárra időzített modellfrissítés egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek. A Business 24/7 írása szerint azonban idén júniusban egy teljesen átdolgozott iPhone lát majd napvilágot, de a hír forrásáról semmit sem lehet tudni, így könnyen lehet, hogy csupán spekulációról van szó. A hitelesebb forrásnak tűnő Apple Insider szintén említést tett egy új iPhone érkezéséről, melyről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy hardveresen szinte teljes mértékig átdolgozásra kerül. A lassan két éves referencia cseréje persze akár időszerűnek is tűnhet, de jelenleg még nincsenek biztos információk azzal kapocslatban, hogy az Apple felfelé, vagy lefelé kívánja-e bővíteni az iPhone sorozatot. Egyes források az iPhone Nano, azaz egy visszafogottabb modell érkezését jelzik elő, míg más források egy technikailag is fejlettebb variánsról tesznek említést. Akárhogy is, az újabb iPhone érkezése egyelőre csak spekuláció, és az Apple általában a bejelentés napjáig ügyesen meg is tudja őrizni titkait, így várhatóan a találgatásokon kívül most sem lehet sok érdemi információra számítani júniusig.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés