Karcsúbb és könnyebb lesz az iPad 5?

Az első iPad bejelentésével az Apple alaposan felforgatta az internettáblák állóvizét, mely a piaci tendenciákkal szöges ellentétben nem próbált meg teljes értékű számítógépnek tűnni, hanem ehelyett egy tartalmak „fogyasztására” szánt eszköz lett, mely a karcsú és könnyű kialakítása ellenére több mint 10 órás üzemidővel bír. A készülék azóta már háromszor is ráncfelvarrásra került, ám pletykák szerint az ötödik modell formaterv és belső terén is komoly változásokat hoz, ráadásul az új változat minden elődjénél könnyebb és kompaktabb lesz. Paul Semenza, az NPD DisplaySearch elemzője szerint az új iPad karcsúsítása hátterében az új kijelzőgyártási technológiák állnak, mely részben a nagyobb hatékonyságú és jóval karcsúbb LED háttérvilágításnak köszönhető. Semenza szerint további változtatás lehet a film-alapú érintőszenzorok használatára való áttérés is, mely segítségével még vékonyabb kialakítás érhető el. Az iPad 5 bejelentésének időpontjáról egymásnak ellentmondó pletykák keringenek. Egyes források áprilisi leleplezésről beszélnek, mások szerint azonban ősz előtt nem várható modellfrissítés.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés