Képeken az ID.Buzz beltere

Március 9-én mutatkozhat be a Volkswagen retró kisbusza elektromos meghajtással.

Koncepció volt, valósággá válik a Volkswagen ID.Buzz, amely a gyártó elektromos kisbusza lesz és jelen információk szerint március 9-én mutatják be hivatalosan. Ezzel felfelé bővül az ID-család, az ID.3 és az ID.4 után nem az ID.2 a következő jármű, hanem az első Transporter újragondolt, modernizált kivitele. Koncepcióként még így nézett ki:

A végleges modellről egyelőre csak valamennyire álcázott jellegű képek láttak napvilágot (a Facebookra töltötték fel ezeket, de az eredeti helyről már eltűntek, ám addigra az összes autós lap lementette ezeket), ezeken azért látszik, hogy a koncepció több ponton változott és kevésbé tűnik futurisztikusnak, noha a kisbusz karaktere nagyjából megmaradt:


[+]

Ennél viszont egy fokkal érdekesebb, hogy valakinek volt lehetősége bele is nézni a járműbe. A konszern MEB platformjára épülő kisbusz elöl erősen hajaz az ID.4-ben látott megoldásokra, ránézésre ugyanaz a műszerfal és a kijelző, mint a cég SUV-jában, ez nyilván csökkenti az autó egyediségét, ugyanakkor gyártási költség szempontjából hatékony.


[+]

A hátsó traktus 40:60 arányban ledönthető üléseket mutat a képeken, egyelőre nem tudni, hogy lesz-e három üléssoros változat (a koncepcióautóban volt ilyen megoldás egymás felé fordított ülésekkel), a csomagtér pedig két részre van osztva vízszintesen, így a ledöntött hátsó ülések sík felületet eredményeznek. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy könyöklőszerűség van oldalt leghátul is, tehát fel van készítve arra a beltér, hogy adott esetben még egy sornyi ülés bekerülhessen.


[+]

Az ID.Buzz hajtásláncát illetően nagy meglepetésre nem számítunk, a jól ismert motorok és akkupakkok változatait lehet majd ehhez a modellhez is megrendelni, a nagy kérdés az árazás, illetve az, hogy az ID.4-nél elérhető, maximum 77 kWh-s telep fölé raknak-e majd opcióként egy nagyobb kapacitású akkut is, hogy legalább azt elérjék, hogy a kisbusz a klasszikus kempingezős-utazós felhasználás mellett ne arról szóljon, hogy hol kell megállni a töltés miatt.

Azóta történt

Előzmények

  • Volkswagen ID.4 menetpróba

    Nem ez lesz az év legemlékezetesebb villanyautója, legnagyobb erényei a belső méreteiből erednek, viszont mindent tud, amire egy átlagfelhasználónak szüksége lehet, és bőséges a hatótávja is.

Hirdetés