Készül a 64 bites Exynos processzor

Az iPhone 5S és iOS 7 bejelentésekor az Apple kissé már a jövőbe tekintett, hiszen a világon elsőként rukkolt elő 64 bites operációs rendszert futtató mobiltelefonnal. Az ARM v8 architektúrájú Apple A7 processzor minden eddiginél nagyobb mennyiségű operatív memória megcímzésére teremt lehetőséget, ráadásul az új utasításkészlet is hatékonyabb végrehajtással kecsegtet. A legfrissebb beszámolók szerint a Samsung is rövidesen befejezi a 64 bites Exynos processzor fejlesztését, így minden bizonnyal az hajtja majd meg a Galaxy S sorozat jövőre érkező tagját. A négy nagysebességű Cortex-A57 és ugyanennyi alacsony fogyasztású Cortex-A53 magot felvonultató „Octa” processzor nyers erő terén messze túlmutat majd az Apple 1,3 GHz-es órajelen futó kétmagos megoldásán, ám arról egyelőre nincs információ, hogy a nyolc mag együttes használatára is lehetőség nyílik-e majd, illetve azt sem tudni, hogy milyen fogyasztásra lehet számítani.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés