Készül az LG Vu III

A Korean Daily beszámolója szerint F-300K, F-300L és F-300S néven is piacra kerül az LG „Vu” sorozatának harmadik tagja, melyek az adatátviteli képességüktől eltekintve lényegében azonosak lesznek. A Vu III az előzetes információk alapján 5,2 hüvelykes, 1280 x 960 képpontos megjelenítőt kapott, vagyis az elődök hagyományait folytatva továbbra is 4:3-as képaránnyal büszkélkedik. További újdonság a neve alapján sampont (Vu II) idéző elődhöz képest a Qualcomm Snapdragon 800 processzor használata, mely az NVIDIA legnagyobb bánatára gyakorlatilag egyeduralkodó a legfelső szegmensben. A 13 megapixeles kamerával és LTE Advanced modemmel is felvértezett LG Vu III a szeptember 3-án kezdődő IFA 2013 nemzetközi szakkiállítás során kerül bejelentésre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • LG Optimus Vu – déjà-vu

    LG Optimus Vu négymagos processzorával, 5 hüvelykes kijelzőjével és 4:3-as képarányával meglehetősen érdekes, ám utóbbi miatt talán nem annyira praktikus darab.

  • Mobilarena TV: LG Optimus Vu

    Mai adásunkban az LG Optimus Vu telefon-táblagép hibriddel foglalkozunk, hiszen a 4:3-as képarány és a Tegra 3 már eleve érdekessé teszik az eszközt.

  • Optimus Vu II – hivatalos specifikáció

    Új processzorral és stylussal, infravörös távirányítóval, és „One Key” kiegészítővel érkezik az LG Optimus Vu ráncfelvarrt kiadása.

  • Európába jön az Optimus Vu

    Snapdragon S3 helyett Tegra 3 processzorral érkezik az LG hatalmas felületű kijelzővel szerelt okostelefonjának európai kiadása.

Hirdetés