Két amerikai márkaboltot is bezár a Nokia

A finn gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy London után jövő év elején New Yorkban és Chicagóban is bezárja a két legnagyobb amerikai mintaboltját. A döntés hátterében komoly anyagi okok állhatnak, hiszen az Engadget értesülései szerint a londoni márkabolt két év alatt több mint 4 millió angol fontot emésztett fel, melyet természetesen a gyártó hivatalosan nem erősített meg. A Nokia szóvivője szerint a saját márkaboltok bezárásának hátterében a szolgáltatókkal és viszonteladókkal való szorosabb együttműködés áll. A gyártó számára továbbra is fontos lesz a kiemelkedő vásárlói élmény biztosítása és a termékek kipróbálásának lehetősége, ám az új piaci és marketing stratégia jegyében a gyártó a több mint 600.000 értékesítési pontra kíván fókuszálni nem néhány központi helyen lévő nagy üzletre. Nyilván a világszerte elérhető kisebb üzletekkel lényegesen több vásárlóhoz lehet eljutni, már csak az a kérdés, hogy mekkora presztízsveszteséggel jár a bemutatótermek bezárása, miközben a hatalmas haszonnal üzemelő Apple folyamatosan nyitja meg exkluzív üzleteit.

Hirdetés