Kétmagos Atom processzor mobilokba

Sumeet Syal, az Intel marketing főigazgatója a TechCruch számára megerősítette, hogy cége rövidesen bemutatja az első, kifejezetten telefonokba szánt kétmagos Atom processzorát, mely számítási sebesség terén a négymagos NVIDIA Tegra 3 és Samsung Exynos processzorokkal is könnyedén felveszi a versenyt. A chipgyártó vezetője egyértelműen rávilágított arra, hogy az Intel nem a magok számának növelésében és az órajel emelésében látja a jövőt, hanem ehelyett az egy órajel alatt végrehajtható műveletek számát szeretné fokozni, melynek tökéletes eszköze a többszálas futtatás, vagyis a Hyper-threading. Pontos részletekről egyelőre nem esett szó, de az első kétmagos és ezzel együtt négy párhuzamos szál végrehajtására alkalmas, telefonokba szánt Intel processzor az Atom Z2580 lehet, mely PowerVR SGX544MP2 grafikus gyorsítóval és 4G LTE hálózati támogatással is bír. A csúcsmodell mellett egy kifejezetten olcsó mobilokba szánt megoldással is készül az amerikai óriás, mely műszaki paramétereiről egyelőre nincs információ, de várhatóan Atom Z2000 néven kerül majd bevetésre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés