2015 a Xiaomi éve volt Kínában

A Huawei több mint százmillió okostelefont szállított le tavaly, a Xiaominak viszont nem jött össze ugyanez a szám, bár a saját bejelentés szerinti, több mint 70 millió MIUI-s készülék eladása egyáltalán nem rossz eredmény. Míg a Huawei elsősorban a nemzetközi piacokon húzott bele (ennek az egyik bizonyítéka az eddigi legjobb Google referenciamodell, a Nexus 6P), a Xiaomi a kínai piacra koncentrált. 2015 egészét nézve, a Canalys számolgatásai szerint a Xiaomi 15,2%-os, a Huawei 14,7%-os, az Apple pedig 12,5%-os részesedést ért el a népes országban.

A Note 3 küllemre hasonló, kézbe véve viszont érezhetően prémiumabb elődjénél
A Xiaomi erős konkurenciával találkozott tavaly, mégis az övék volt a legnagyobb részesedés a Kínai Népköztársaság okostelefon piacán

Maga az okostelefonos piac nagyon lassan bővült 2014-hez képest (mindössze 2%-kal), a vásárlói kedv viszont megnőtt a drágább készülékek iránt, átlag 260 dollárról 319-re. Az Apple mellett ennek a Huawei örülhetett a legjobban, mivel készülékeik átlagos ára 216 dollárról 306 dollárra nőtt. A Xiaomik viszont a 2014-es, 189 dolláros átlag helyett 149 dollárért találtak gazdára, és a 2016-os év is inkább a rivális Huaweié lehet a világ legnagyobb mobilpiacán, a Mate 8 kapásból egy remekül sikerült ajánlat. A Xiaomi a várva-várt Mi 5-tel válaszolhat a helyi kihívásokra – persze, amíg olyan kiválóan árazott készülékeik vannak, mint a Redmi 3 vagy a Redmi Note 3, a vásárlók aligha fognak panaszkodni.

Hirdetés