Kiosztották az EISA-díjakat: öt gyártó terméke kapott elismerést

Az EISA (azaz a the European Imaging and Sound Association) évről évre kiosztja a legjobb szórakoztató elektronikai termékeknek járó díjakat, 2005 óta mobilok is kapnak elismerést, egyre több kategóriában. Idén 5 készüléket díjaztak, az elérhető árú termékek közt a Coolpad Torino lett a legjobb a zsűri döntése szerint, míg a legjobb választásnak a Huawei P9-et tartják. A legtöbb innovációt magában hordozó termék díját az LG G5 söpörte be, a legjobb kamerával ellátott mobil elismerését pedig a Samsung Galaxy S7 nyerte, az idei kameratesztünk után ezzel nem is tudunk vitába szállni. Felszereltség alapján a HTC 10-et választották meg legerősebb ajánlatnak, ami piacilag nem szerepel a legfényesebben, de a kiemelkedő képpontsűrűség, az optikai képstabilizációval megtámogatott, 12 megapixeles UltraPixel kamera, a 4 gigabájt RAM, a QuickCharge 3.0 és a 24-bites hi-res audio chip is mellette szól.

A díjazottak közül egyedül a Coolpad ünnepelheti az első elismerést, a többi gyártó már több ízben is kapott a 22 ország 50 sajtóterméke által kiosztott plecsniből, a Huawei már a P6-tal, a P7-tel és a P8-cal is kapott kitüntetést, ez a széria tehát zsinórban hozza az elismeréseket a cégnek.

Előzmények

  • Okostelefonos kamerateszt (2016)

    Kilenc mobil száll versenybe a legjobb okostelefonos kamera címéért. Vajon a nagy nevek szoros csatáját hozza az összecsapás, vagy fű alatt kúszik be a győztes?

  • Sokkal jobban fogy a Huawei P9, mint az elődje

    A gyártó által kiadott sajtóközlemény szerint a P9 eladásai 130 százalékkal haladják meg a P8 eladásait a globális piacokon.

  • Samsung Galaxy S7 - páratlan galaxiS

    A Samsung legújabb zászlóshajója ránézésre nem tűnik a haditengerészet forradalmának, a tavalyi flottaparancsnok mégis veteránnak érződik, amint a fedélzetre lépünk, pláne, ha a gépházba is lenézünk.

Hirdetés