Kisebb akksival jön a nagy akksis Samsung

Nyugati piacokon is bevezetik a Galaxy M32-t, de ami Indiában a legnagyobb hívószó, azt itt határozottan szűkebbre vették.

A Samsung Galaxy M-széria jellemzően a keleti piacokon megy, és jellemzően az akkumulátor méretével, illetve a memória és tárhely viszonylag nagy kapacitásával próbálja megfogni a helyi vásárlókat, most azonban az egyik modell a közeli Angliában is elérhető lesz, ám van egy kis csavar is a történetben. A Galaxy M32-ről már a júniusi bejelentésekor beszámoltunk, csak míg ott a 6000 mAh kapacitású telepet emelték ki elsőszámú funkcióként, addig az angol változatba csökkentett, 5000 mAh-s pakkot tettek, miközben az ára jóval magasabb az indiainál, 110 ezer forintnyi 270 fontot kell érte fizetni.

[+]

Öröm az ürömben, hogy míg a keleti változat 4/64 GB-os alapváltozattal érhető el, addig a nyugati modellbe 6/128 GB-os csomag került, egyébiránt pedig megvannak a középkategóriás sztenderdek, 6,4 hüvelykes, 1080p felbontású kijelző Super AMOLED technológiával, 90 Hz-es képfrissítéssel, MediaTek Helio G80 rendszerchip, és természetesen friss Android 11-es rendszer a Samsung One UI 3.1-es felületével.

[+]

Hátul négy kamera van, 64 megapixeles főkameráról beszélünk, mellette 8 megapixeles ultraszéles, továbbá két darab, 2 megapixeles makró és mélységszenzor. Elöl 20 megapixeles szelfikamera kapott helyet egy középső, de apró noccsban.

Előzmények

  • Akciófigyelő: Elkezdődött a Samsung Galaxy Hét

    Komoly kedvezményekkel és exkluzív ajánlatokkal indult a Samsung hivatalos webáruházának promóciója.

  • Hivatalos fotókon a Galaxy M32

    A termék specifikációját még nem leplezte le a Samsung, de fotókat már közölt a saját oldalán.

  • Samsung Galaxy S21 és S21+ - húszra akartak lapot húzni

    Apró frissítésként üdvözölhetjük a két alap S21-et, és bár van új hardver meg alapból járó 5G, az emlékezetünkben valószínűleg a töltőtlenség, a microSD-s bővíthetőség eltűnése és az AKG füles hiánya marad meg a csökkentett felbontású, 2021 eleji Galaxy eszközökből.

Hirdetés