Kisebb összetűzés az Apple és a Sharp között

A Sharp már évek óta gyárt kijelzőket az Apple számára, a Japánban fekvő teljes kameyamai gyár a cupertinói vállalat igényeinek kielégítését szolgálja. A Sharp viszont most más gyártók felé is nyitna, éppen ezért a japán óriás szeretne visszavásárolni néhány eszközt, amiért hajlandó lenne körülbelül 293 millió dollárt fizetni az Apple-nek.

Kisebb összetűzés az Apple és a Sharp között

Az almás vállalat úgy tűnik, hogy hajlandó belemenni az üzletbe, az egyetlen lényeges kitétel, hogy a Sharp nem gyárthat megjelenítőket a cupertinóiak legnagyobb riválisának, a Samsungnak. Az ő oldalukról ez érthető, ám a Sharp számára nehezen lenyelhető a dolog, mivel a dél-koreai cég az OLED panelek mellett gyakran használ LCD-kijelzőket okostelefonjaiban, amiknek fabrikálása a japánok egyik specialitása. A Sharp tehát egyelőre gondolkodik az Apple által támasztott követelményeken, más kérdés, hogy piaci szempontból aligha lenne okos döntés elfogadni az almás vállalat kéréseit, nem beszélve arról, hogy a Samsung tavaly 3%-os részesedést vásárolt a Sharp részvényekből, így egy kicsi beleszólásuk elvileg lehet majd a dél-koreaiaknak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés