Közel 10%-on a Nougat, első helyen az Android 6.0

Az, hogy a legutóbbi héten az aktív androidos eszközök 18,1%-kán még mindig Android 4.4 KitKat futott, egyfelől azt jelenti, hogy sok tulajdonos ragaszkodik régi telefonjához, másfelől meg azt, hogy gyakran egy generációnyi rendszerfrissítés sem jellemző, nemhogy két-három, ami a drágább mobilok privilégiuma. A múltheti eredmények ugyanakkor annyiból mindenképpen pozitívak, hogy először nem az 5.0 / 5.1 Lollipop a legelterjedtebb (30,8%), hanem a 6.0 Marshmallow (31,2%).

Ami a 7.0 Nougat helyzetét illeti, túl büszke nem lehet arra a Google, hogy a múlt nyáron közzétett főverzió ezt a nyarat elérve még mindig csak 9,5%-ot tud felmutatni, abból a szemszögből ugyanakkor meggyőző a helyzet, hogy február elején még épphogy csak a mobilok 1%-án futott. Azért reméljük, az Android O hamarabb erőre kap. Az édességes elnevezése és a számozása egyébként egyelőre még titok tárgyát övezi.

Azóta történt

Előzmények

  • Elstartolt a Google I/O

    Android O, egyszerűsített zöld robotos főverzió, kiterjesztett valóság, önálló virtuális valóság szemüveg és minden, amit a mesterséges intelligenciáról és a gépi tanulásról tudni akart, csak eddig nem merte megkérdezni.

  • Befutott az Android O fejlesztői változata

    Akárcsak tavaly, most is tavasztól indul a nyár végén vagy az ősz elején esedékes új Android főverzió bétatesztelése.

  • Meghalt a Nexus, éljen a Pixel!

    Új névvel és divatmajmoló formával kaphatók az idei Google mobilok. De hogy jutottunk el a Nexus 4 piacrengető árazásától a több százezres Pixelekig, és mi jár a mesterséges intelligencia fejében?

  • Android Nougat rendszerbemutató

    Kivesézzük a legújabb zöld robotos verzió minden csínját-bínját, beleértve az osztott képernyős elrendezést, az újfajta értesítéseket és a fájlszintű titkosítást.

Hirdetés