Leállította az értékesítést Németországban az Oppo és a OnePlus

Bírósági végzés kötelezi őket, mivel a cég(ek) a Nokia által levédetett 5G technológiát használt(ak) jogtalanul.

Leállította telefonjainak németországi értékesítését az Oppo és a OnePlus. A BBK cégcsoporthoz tartozó két - gyakorlatilag már egy - márka weboldalain keresztül nem lehet már mobilt venni. A OnePlus esetén a kiegészítőket, tehát órákat, fülhallgatókat engedi kosárba tenni és megrendelni a német weboldal, az Oppo portálja azonban totál kiürült, a terméktámogatásról, a ColorOS-ről és a márkáról szóló részen kívül minden eltűnt. Németországban az Oppo kevésbé, a OnePlus viszont annál sikeresebb volt az elmúlt években, így érthető módon nem magától döntött úgy a cég, hogy hirtelen leállítja az értékesítést.

Az Oppo német weboldala augusztus 9-én.
Az Oppo német weboldala augusztus 9-én. (forrás: Mobilaréna) [+]

Mindkét márkát bíróság kötelezte a lépésre július első hetében. Korábban júniusban ítélt a német bíróság az Oppo és a OnePlus ellen, akkor a két kínai márka fellebbezett. A Nokia azért indított pert a BBK márkái ellen és kért kártérítést, illetve felfüggesztést, mivel a finn kommunikációs vállalathoz tartozó EP 29 81 103, EP 32 20 562 és EP 17 04 731 hálózati kapcsolatra vonatkozó szabadalmakat a Nokia szerint a kínaiak jogtalanul alkalmazták készülékeikben. A két szabadalom, melyre vonatkozóan az értékesítés leállításáról szóló határozat született, a telefonok 4G és 5G hálózatokhoz való véletlenszerű hozzáférés kezdeményezésekor használt SEP-kre vonatkoznak. Az Oppo fellebbezett a mannheimi bíróság döntése ellen.


[+]

Azok a felhasználók, akik már Oppo vagy OnePlus készülékkel rendelkeznek, továbbra is részesülni fognak szoftveres támogatásban, olvasható a cég weboldalán. Egyelőre kérdéses a helyzet, hogy más országokban is le kell-e állítania a kínai cégeknek az értékesítést, a Nokiának ugyanis több folyó ügye van az Oppóval és a OnePlusszal szemben Németországon kívül az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Spanyolországban és a távol-keleten is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés