Hirdetés

Lelövi az Ozo termékcsaládot a Nokia

Nagy reményt fűzött a cég a VR kamerához, de túl sok pénzt igényel a fejlesztése, illetve túl lassú a VR terjedése is.

A Nokia két évvel korábban büszkén jelentette be, hogy a virtuális valóságban fognak utazni, méghozzá az Ozo termékcsaláddal, amely leginkább egy kamerából és a kiegészítőiből állt. Ez a rendszer már egy ideje ténylegesen megvásárolható az érdeklődőknek, akik elsősorban filmstúdiók, hiszen meglehetősen drága szerkezetről van szó, jelenleg konkrétan 23 500 euróért szállítja a cég. Ráadásul a kiegészítőkhöz is négy számjegyből álló árcédula tartozik, és akkor még a szoftverekről nem is beszéltünk.

A célzott piaci szegmens ebből tisztán látszik, a vállalat egyértelműen a VR filmgyártásra koncentrált, és ha pusztán technikai szempontok alapján értékeljük az Ozo termékcsaládot, illetve a hozzá tartozó szoftvereket, akkor a rendszer lényegében helytáll. Jobban mondva csak helytállt, ugyanis a Nokia bejelentette, hogy leállítják az egész sorozatot, ideértve a készülő hardvereket, illetve a szoftver továbbfejlesztését. Ez azt is jelenti, hogy a Nokia elbocsátja azt a 310 embert, akik ezen a termékskálán dolgoztak.

Az ok igazából annyi, hogy a vártnál lassabb a VR terjedése, és egy ilyen rendszer megfelelő szoftveres támogatása sem olcsó dolog. Összegezve tehát túl lassan növekszik a célpiac ahhoz, hogy a Nokia számára ez az irány megérje.

A Nokia a jövőben a szabadalmaik licencelésére és a digitális egészségügyre fókuszálna.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Előzmények

Hirdetés