Lemerülni nem fog, csak győzd cipelni!

Az Oukitel K10000 nálunk is megfordult, és már-már a morbid humor kategóriába lehetett sorolni küzdelmünket, hogy valahogy legalább egyszer lemerítsük. Nem volt könnyű, de sikerült. Most befutott a felturbózott változata, bár a K10000 Pro sokkal inkább a folytatása, hiszen generációsan komoly változások álltak be.

Az egyik, hogy az 5,5 hüvelykes, Gorilla Glass védelemmel ellátott képernyő felbontása 1080 x 1920 pixelre nőtt, a másik, hogy a processzor magok száma megduplázódott, négyről nyolcra. A MediaTek MT6750T mellé 3 GB RAM és 32 GB ROM társul, melynek tápellátásáért 10000 milliamperórás telep felel. Lemeríteni komoly türelmet igényel majd, viszont az Oukitel 12V / 2A-es gyorstöltővel szeretné garantálni, hogy ha sikerül, egész fürgén csurig lehessen tölteni.


[+]

A phablet láthatóan nem szerénykedik méretben és anyaghasználatban, és szemre a határozott élek sem tűnnek túl tenyér- vagy zsebbarátnak. Persze, aki 10000 mAh-s telefont vásárol, az nyilván ezzel is számol. Az előlapon 5, a hátlapon pedig 13 megapixeles kamera kapott helyet. A bevezető akció keretében a K10000 Pro 220 dollárért helyezhető kosárba (60 ezer forint).

Előzmények

  • Oukitel U7 Plus - oUlcsó megoldás

    Az U7 Plus minden tekintetben belépő szintű phablet, nem is akar más lenni, annak viszont meglepően jó, az ára is ennek megfelelő, kivéve a remek ujjlenyomat-olvasót, mert az aránylag ritka ebben a műfajban.

  • Oukitel K7000 - túlélőkabát

    Kint rendkívül hideg van, az Oukitel K7000 külső tartozéka mégsem meleget, hanem a 2000 milliamperórás akkumulátor mellett 5000 milliamperórányi extra energiát áraszt. Íme az okostelefon, opcionális óriásteleppel.

  • Oukitel A58 - oUkosóra

    Az Oukitel második nekifutása a kiegészítőknek egyrészt jobban sikerült, mint az első, másrészt sorra hozza ugyanazokat a problémákat, mint az A28. Viszont olcsóbb lett és már irtó hangos is.

  • Oukitel K10000 - a falu bikája

    Brutális méretű akkumulátort kapott a kínai gyártó új terméke, természetesen maga az eszköz sem kicsi, kézben tartani pedig hosszú távon kimondottan fárasztó.

Hirdetés