Lencsevégre kapták a Meizu újdonságát

A Meizu hamarosan újabb csúcsmodellel szeretné megörvendeztetni a felhasználókat, a hivatalos megjelenésig viszont a kiszivárgott információkból lehet arra következtetni, mivel készülhetnek a kínaiak. Most egy hátlapról készült fotó terjeng az interneten, ami a fekete variánst mutatja, bár tény, hogy nem sok minden utal arra, hogy ez valóban az említett készülék lenne.


[+]

Ráadásul nehéz megmondani azt is, hogy az alant látható fotó mennyire tartozhat ugyanahhoz a termékhez, mindenesetre az már szinte biztosnak tűnik, hogy a telefon elején ugyanolyan, szélek felé lehajló kijelzőre lehet számítani, mint a Samsung által gyártott edge mobiloknál.


[+]

Egyelőre még keveset lehet tudni a specifikációkról, ám azért nagy tétben lehetne fogadni valamilyen felső kategóriás hardverre, home gombba épített ujjlenyomat-olvasóra, az ára pedig a pletykagyárosok szerint legalább 450 dollár lesz, hacsak nem történik valami csoda.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Meizu

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés