LG G Pro 2 – Full HD kijelzővel?

Az Apple „retina” kijelzőinek premierjével valóságos lavinát indított a teljes iparágban, melynek köszönhetően ma már a telefonos panelek felbontás terén túlszárnyalják a másfél méteres televíziókat is. Fontos tudni azonban, hogy az emberi szem átlagos felbontóképessége 1 ívperc, vagyis 25 centiméteres tárgytávolság esetén nem képes megkülönböztetni az egymástól 0,08 milliméternél kisebb távolságra lévő pixeleket. Okostelefonokban tehát nincs sok értelme hüvelykenként 300-nál több képpontot tartalmazó megjelenítők beépítésére, melyen azonban az idei QHD panelek messze túlmutatnak.

Koreai hírforrások szerint az LG rövidesen bejelentésre kerülő hathüvelykes óriása nem követi az egyre értelmetlenebb piaci tendenciákat, vagyis a processzor és belső memória felturbózása ellenére továbbra is „csupán” Full HD felbontású marad. A trendekkel való szembefordulás a legfelső szegmensben persze nem egyszerű feladat, noha a legtöbb gyártó jól tudja, hogy azonos méretű, de alacsonyabb felbontású panelek használatával a telefonok üzemideje akár 10-20 százalékkal is megnövelhető.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés