LG GW880 OPhone: Android és WVGA

Úgy tűnik, hogy a China Mobile és a félmilliárdnyi ügyfele a legtöbb globális gyártót könnyedén bűvöletbe ejti, akik aztán akár a kínai saját TD-SDCMA 3G megoldás integrálására is hajlandóan egy ekkora piac meghódításának reményében. A sokat pletykált LG GW880 OPhone nemrég hivatalosan is bejelentésre került, mely a szolgáltató igényei szerint átalakított Android operációs rendszert, 3,5 hüvelykes, 800x480 képpontos érintőkijelzőt, 5 megapixeles kamerát, TD-SCDMA 3G átviteli képességet, valamint CMMB digitális tévévevőt is kapott. A dél-koreai gyártó második, kifejezetten Kína számára tervezett üdvöskéje lényegesen fejlettebb, mint az Európa számára kiadott HVGA megjelenítős GW620, persze nyilván később számos WVGA kijelzős Android alapú üdvöskével is előrukkolhat majd az LG.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • LG GW620 Európában is

    A hosszas beharangozás után végre a boltok polcaira került az LG Android alapú készüléke.

Előzmények

Hirdetés