Lumia 820 – strapabíró héjjal is

Míg egy évtizede a burkolatok cseréje teljesen általános volt, addig manapság az is hírnek számít, ha egy-egy készülékből új színváltozat kerül piacra. A Lumia 820 bemutatásával azonban a Nokia ismét visszahozta a cserélhető burkolatok varázsát, ám mindezt úgy, hogy a készülék szinte teljes egészében „unibody” kialakításúnak tűnik. Az előlap üvegéig felnyúló, anyagában színezett héjak között vezetékmentes töltést biztosító magasfényű vörös, sárga, ciánkék, bíbor és fehér, illetve matt fekete és szürke példányok is szerepelnek, míg az aktív életstílus kedvelői az oldalak mentén és a sarkoknál gumi bevonattal megerősített zöld, narancs és citromsárga kiadás közül válogathatnak. A sportolás során megizzadt kézzel is biztos fogást biztosító gumírozott héjak az előlap üvegére is rányúlnak, de természetesen még így sem biztosítanak olyan erős védelmet, mint a külön erre a célra fejlesztett strapabíró mobilok. A cserélhető jellegéből kifolyólag azonban a sportos és elegáns megjelenés közötti váltás pillanatok alatt megoldható.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés