A kissé túlméretes Lumia 920 valószínűleg nem lesz annyira kelendő mint az iPhone 5 vagy a Galaxy S III, de kínai előrejelzések szerint így is fontos mérföldövet jelenthet. Beszállítói források szerint a vártnál jóval magasabb érdeklődés miatt a finn gyártótól ezidáig több mint 2,5 millió Lumia 920 modellt rendeltek a forgalmazópartnerei, mely minden korábbinál nagyobb érdeklődést jelenet. Csak összehasonlításul: a júliustól szeptemberig tartó harmadik negyedévben összesen 2,9 millió Windows Phone mobilt értesített a Nokia, melynek jelentős része a nem túl nagy nyereséggel kecsegtető Lumia 610 volt. Ha a decemberi hajrában valóban 2,5 millió Lumia 920 talál gazdára, akkor a Nokia pénzügyi mérlege végre pozitív tartományba billenhet.
Azóta történt
-
Újraforgatva: Lumia 920 optikai stabilizálás
A Lumia 920 nagy port kavart bemutatófilmje után rajongók végül magával a készülékkel is újraforgatták a biciklis jelentet.
Hír 52
-
Megérkezett a Nokia WP8 PR1.1 frissítése
Az észak-amerikai régióban már elérhető a Lumia 820 és 920 nagyszabású szoftverfrissítése.
Hír 61
-
Alumínium utódot kap a Lumia 920?
A Nokia „Catwalk” belső néven fejlesztett Windows Phone 8 csúcsmodellje várhatóan polikarbonát helyett fémes külsővel büszkélkedhet.
Hír 194
Előzmények
-
A Lumia 920 erősíti a Nokiát
A finn gyártó Windows Phone 8 csúcsmodelljét rendszerint már az előrendelések során elkapkodják.
Hír 122
-
Nokia Lumia 820 - tesó a mindennapokhoz
A hatalmasra nőtt Lumia 920 kistestvére kézreálló, formás, jól kezelhető telefon, a siker kulcsa megint az árazás lesz.
Teszt 14083
-
Nokia Lumia 920 - amikor a méret vág oda
A finnek első Windows Phone 8-as készüléke király is lehetne, de a nagy igyekezetben túl nehézre sikerült az eszköz.
Teszt 21341
-
Mobilarena TV: Nokia Lumia 920 & 820
Mai adásunkban a Nokia újdonságaival, a Lumia 920-szal és 820-szal foglalkozunk, melyeken már bizony a WP8 rendszer teljesít szolgálatot.
MA!TV 435
Hirdetés
Percről percre
it Az IMF vezetője, Kristalina Georgieva szerint cunamiként söpör majd végig a globális munkaerőpiacon az AI.
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Renault, Dacia topik
- NBA és kosárlabda topic
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- Fotók, videók mobillal
- Az IMF szerint cunamiként csap le a munkaerőpiacra az AI
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Mozilla Firefox
- Okos Otthon / Smart Home
- Autós topik
- További aktív témák...