Már kapható a Mi 6 hófehérben is

A Xiaomi tavasszal mutatta be a Mi széria legújabb tagját, szokás szerint kiváló felszereltséggel, ami alapvetően a gyakorlatban is bizonyított. A Mi 6 sajnos továbbra sem ismeri az összes hazai frekvenciát, ezen kívül viszont nem nagyon volt alapos indokunk panaszkodni. A bemutatón viszont négy színvariációról volt szó, plusz a limitált kerámia burkolatú kiadás, amiből eddig csak kettő volt megvásárolható. Plusz, pár percig a kerámia, a készleteket pár perc alatt lenullázták.


[+]

Nálunk a fekete verzió járt, amiről meg kellett állapítanunk, hogy roppant mutatós. Ezen kívül még egy, manapság igen divatos korall kék kivitel volt elérhető, mától pedig a fehér variánst is a virtuális kosárba lehet dobni. Az ezüstről továbbra sincs hír, noha egyes értesülések szerint gyártási nehézségek adódtak. A fehér viszont elérhető az eddigiekkel megegyező specifikációval és áron. Példányszámkorlátozásról nem tudunk.

Azóta történt

Előzmények

  • Ismét felbukkant a Mi 6 Plus

    Korábban arról lehetett olvasni, hogy a Xiaomi Mi 6-tal együtt jön a nagyobb változat is, erre azonban még várnunk kell.

  • Volt, nincs kerámia Mi 6

    A Xiaomi csúcskészülékének luxusvariánsa nem sikerült annyira luxusra, hogy ne kapkodták volna el egy szempillantás alatt.

  • Ezért nem vízálló a Xiaomi Mi 6

    Pedig majdnem, leszámítva egy tényezőt, ami miatt a készülék csak hitelesítés nélküli, cseppálló besorolást kaphatott.

  • Xiaomi Mi 6 - helyi kiskirály

    A Xiaomi csúcskészüléke egészen kiváló, a legújabb hardveres alapokra helyezett prémium készülék, továbbra is meglepően kedvező árazással, és némileg komplikáltabb lokalizálási lehetőségekkel.

Hirdetés