Szeptemberben polcokra kerülhet az Xperia Z3 és Z3 Compact

A minap számoltunk be az Xperia Z3 Compact kiszivárgásáról, amely a Z1 Compacthoz hasonlóan csúcshardverrel fog érkezni, legalábbis kiszivárgott képernyőképek ezt engedik sejtetni. A készülék létezése pedig sejteti, hogy érkezik a Sony következő "normál méretű" csúcskészüléke is, amely várhatóan szeptemberi IFA alkalmával kerül leleplezésre. Információink szerint a Sony szeptember 3-án, 4 óra körül tartja meg berlini sajtótájékoztatóját, úgyhogy akkor és ott jelenthetik be a két új készüléket, amiket mi ki is fogunk próbálni, remélhetőleg már a helyszínen.

Xperia Z3 és Z3 Compact

Az Z3 létezésére eddig csak a fenti kémfotó volt bizonyíték, azonban a minap kiszivárgott egy belső táblázat a Vodafone Németország szervereiről, amely a szeptemberi megjelenések között listázza a Sony két új üdvöskéjét. Információik szerint a szolgáltatói értékesítés szeptember utolsó napján kezdődhet meg, és mivel a Z2 megjelenése gyártási nehézségek miatt jelentősen csúszott, bizony nem fog túl sok idő eltelni a két Sony csúcskészülék piacra kerülése között.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Sony Xperia M2 - egyről a kettőre

    A japán gyártó egy aktuális középkategóriás eszközt is bemutatott, mely szép kijelzővel, kellemes formatervvel és gyors rendszerrel büszkélkedhet.

  • Sony Xperia Z2 - esszencia

    A Sony beleadott apait-anyait, hogy a Z2 kompromisszumoktól mentes csúcsmodell lehessen. Majdnem sikerült is, csak apróságokon múlik a tökéletesség.

  • Sony Xperia Z1 Compact - kis test, nagy lélek

    A japán gyártó legújabb okostelefonja ugyanazt az erőt adja meg a felhasználónak, mint ami a csúcsmodellekben található, csak sokkal kompaktabb méretben.

  • Sony Xperia Z1 - vissza a kamerához

    A japán gyártó az elmúlt pár évben nem feltétlenül kamatoztatta a képalkotással kapcsolatos teljes tudását mobiljaiban. Most is inkább elméletben teszik meg.

Hirdetés