Március 19-én mutatkoznak be az új Nokiák

Azzal kapcsolatban még csak tippelni lehet, hogy pontosan mi érkezik, de a londoni rendezvényen minden kiderül majd.

Az idei MWC elmaradása miatt szinte minden gyártó átszervezte év eleji bemutatóit, volt, aki eredeti időpontban, de csak online felületen tartott premiert, mások pedig helyszínváltással operáltak. A HMD-Nokia új készülékeinek bemutatója március 19-én, Londonban kerül megrendezésre, a Juho Sarvikas által közzétett posztban James Bond-utalást vélhetünk felfedezni, szóval valamilyen kötődés vagy együttműködés biztosan várható a 007-es ügynökkel kapcsolatban.

 

Egyesek a Nokia 8.2-t, a gyártó első 5G-képes, de még nem elérhetetlen árú, Snapdragon 765G chippel szerelt mobilt várják leginkább, illetve minden bizonnyal várhatunk alsó- és középkategóriás modelleket is, az 1.3 és az 5.2 lehet a csőben.

Borítókép: Nokia 7.1

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

  • Nokia 9 PureView - ehhez nem kell ennyi kamera

    Jelentős csúszás után végre itt a HMD csúcskészüléke, pár remek tulajdonsággal. Ám régi a hardver és az 5 + 1 kamerás hátlapi különlegesség komoly csiszolásra vár.

  • Nokia 5.1 - 5.1-es körzet

    Ismét nem üti meg az ingerküszöböt, viszont továbbra is minőségi és esztétikus készülék. De a Nokia márkajelzésen kívül nagyjából ennyit tud üzembiztosan.

  • Nokia 5 - ötlettelen

    A HMD jelenleg elérhető szériájának középső tagja vegyes teljesítményt nyújt, kétségkívül vannak erősségei, de a hiányosságok sajnos hangsúlyosabbak, mint a pozitív tulajdonságok.

Hirdetés