Márciusra készülhet el az Apple Vision Pro

Az Apple kevert valóság szemüvegét nem könnyű gyártósorra küldeni, de mindent megváltoztathat.

Bár nem lett igazi tömegtermék a VR-szemüvegekből, a mesterséges, kiterjesztett és kevert valóság eszközöket sok helyen használják, és az Apple saját megoldása demokratizálhatja a műfajt úgy, hogy a szórakoztatás mellett professzionális használati területei is lehetnek. Az Apple Vision Prót fél éve jelentették be, és nyilvánvaló volt, hogy nem sieti el az Apple a piacra küldését, egyfelől a gyártási nehézségek és a komponensek árán szükséges faragás, másfelől pedig a még épülő szoftveres ökoszisztéma miatt.

Így az Apple mérnökei mellett a külső fejlesztőknek is elég ideje van, hogy tartalmaikkal és szolgáltatásaikkal elkészüljenek, és úgy tűnik: kaptak még egy kis időt. Mark Gurman, a Bloomberg Apple-szakértője ugyanis azt hallotta, hogy bár eredetileg 2024 januárjában tervezte az Apple az eszközt piacra dobni, a megjelenés márciusra tolódott, és akkor is csak az almás üzletekben, limitált darabszámban, időpontot foglalva és a készüléket kipróbálva lehet majd megvásárolni.

A Vision Pro két nagy teljesítményű kijelzője, számos kamerája és mozgásérzékelő szenzora fejfájás és szédülésmentes AR/VR/MR használatot célzott meg, legyen szó szakfeladatok elvégzéséről, videótelefonálásról vagy akár egy film megnézéséről. Az Apple ökoszisztéma előnyei között szerepel külső erőforrások csatlakoztatása vagy videók sugárzása az iPhone-ról, és a cél az, hogy a felhasználó az első pillanattól kezdve olyan otthonosan érezze magát a szemüveget felvéve, mintha egy MacBookot vagy iPhone-t használna. Eleinte viszont biztos, hogy csak nagyon kevesen próbálhatnak arra választ adni, mennyire sikerült a dolog, és nekik is alsó hangon 3500 dollárt kell majd kicsengetniük, azaz mintegy 1,2 millió forintot.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés