Marketplace: Hetvenezer alkalmazással

A Microsoft hivatalos sajtóközleménye szerint a Windows Phone Marketplace mostantól több mint 70 000 alkalmazást kínál letöltésre, mely a platform kínai premierjét követően további jelentős bővülésén előtt áll. A Microsoft és a Nokia által rendszerint „harmadik ökoszisztéma” néven emlegetett platform továbbra sem kínál annyi alkalmazást letöltésre mint az Android vagy az iOS, de sokak számára a jelenlegi kínált is bőven elegendő lehet. A katalógus mérete kapcsán fontos megjegyezni, hogy a Microsoft először kínál pontot adatokat, mely mellett a napi 300 új alkalmazás érkezése is először nyert megerősítést. A szoftveróriás közleménye szerint több mint százezer fejlesztő jelezte ezidáig az együttműködését, melyből 2500 kifejezetten kínai alkalmazások fejlesztésére szakosodott.

Azóta történt

Hirdetés