MasterCard: Az érintésmentes fizetés a jövő

James Anderson, a MasterCard ügyvezetője szerint a következő öt év során a hagyományos bankkártyák szerepét egyre jobban átvehetik majd a mobiltelefonok NFC alapú érintésmentes fizetési megoldásai, mely számos új szolgáltatás bevezetését is megalapozhatja. Az érintésmentes fizetés elterjedéséhez természetesen elérhető árú, NFC modullal ellátott mobiltelefonok és kompatibilis fizetőterminálok is szükségesek, de egyelőre úgy tűnik, hogy mindkét részről komoly fejlődés várható idén. Anderson szerint a készülékgyártók törekvései mellett igen fontos, hogy a POS terminálok egyik legnagyobb beszállítója, a VeriFone is az érintésmentes fizetés mellett tette le a voksot, így az idén piacra kerülő valamennyi készüléke beépített NFC modullal bír.

A MasterCard vezetője szerint a siker kulcsa a biztonságos és világszerte mindenütt elérhető fizetési hálózat lehet, mely mellett a kedvezményes vásárlásra jogosító személyre szabott kuponok is sokat segíthetnek. Anderson szerint a vásárlási szokások elemzésével könnyen megállapítható, hogy melyek azok a termékek, melyeket a felhasználók viszonylag rendszeresen vásárolnak, így ha a telefon GPS modulja által meghatározott pillanatnyi tartózkodási hely közelében egy partner üzlet olyan terméket kínál akciósan, melynek beszerzése épp időszerű lenne, akkor a felhasználó számára hasznos vásárlási kupon küldésére is lehetőség nyílik.


 

Hirdetés