MeeGo: Bemutatkozott a telefonos felület

A korábbi terveknek megfelelően hivatalosan is leleplezésre került a Nokia és az Intel által közösen fejlesztett MeeGo Linux platform telefonos kezelőfelületének első, pre-alfa kiadása. Az ARM alapú Nokia N900 és az Intel Atom processzor köré épített Aava mobillal is kompatibilis új platform a késztől ugyan még messze van, de a legtöbb alapfunkciója már használhatónak és a kezdeti állapotokhoz képest egészen gyorsnak tűnik. Fontos megjegyezni, hogy az alábbi videón látható felület csupán egy referencia dizájn, melytől a szeptemberben bejelentésre kerülő, Harmattan UI köré épített Nokia N9 felülete jelentős mértékben el fog térni. A MeeGo Handset Project igazi érdekessége ugyanakkor a Qt keretrendszer teljes integrálása, illetve a Firefox alapú böngészője, mely már az N900-ban is igen jól teljesített. A Mobile-Review értesülései szerint a MeeGo platform Intel és ARM alapokon is támogatni fogja az 1280x720 képpontos natív felbontást telefonok esetén is, vagyis a jövőben már nem csak a kamera, hanem a kijelző felbontása is az egekbe szökhet.

Azóta történt

Hirdetés