Két méretben futott be a Garmin Venu 3

Az új pulzusmérő megvan, az eSIM nincs, az EKG pedig kérdőjeles.

Amíg a Gaminnál a sportvonalat a Forerunner, az Instinct, az Epix és a Fenix képviseli, a divatot pedig a Vivomove és Lily, az igazi okosórákhoz legközelebb a Venu sorozat áll. Ezt bizonyítja a harmadik generáció esetében is meglévő mikrofon és hangszóró a hívásfogadáshoz és hívásindításhoz, a Siri, a Bixby vagy a Google Segéd vezérléséhez, illetve az órára másolható zene kihangosításához. Ehhez persze továbbra is androidos vagy iOS-es mobil csatlakoztatására lesz szükség, mert eSIM és önálló adatkapcsolat nincsen.

A 41 mm-es Venu 3s és a 45 mm-es Venu 3
A 41 mm-es Venu 3s és a 45 mm-es Venu 3 [+]

A Venu 3 abból a szempontból is inkább okos sportóra, hogy szűkös alkalmazáskínálata éppúgy a testmozgásra megy rá, ahogy egyébként maga az óra is, két méretben. Vékonyabb csuklóra a 41 mm-es Venu 3S illik 1,2" és 390 pixel átmérőjű AMOLED panellel, szíjjal együtt is légies, 40 grammos tömeggel. A Venu 3 45 mm-es tokozást kapott 1,4" és 454 pixel átmérőjű AMOLED panellel, illetve 47 grammos össztömeggel. Mindkét óra szálerősített polimer vázat és rozsdamentes acél keretet kapott Gorilla Glass 3 üveglappal és 5 ATM védelemmel, illetve 8 GB-os tárolóval és Garmin Pay órafizetéssel.

A Venu 3s
A Venu 3s [+]

A páros megkapta az 5. generációs Elevate optikai pulzoximétert, és DC Rainmaker most is kiszúrta az EKG-hoz szükséges hardver és elektróda meglétét, ám a Garmin nem beszél (jogilag nem is beszélhet) az elektrokardiográf meglétéről, amíg nem kapott a használatra engedélyt, így semmi garancia nincs, hogy a funkció elérhető lesz, főleg errefelé. De azért eséllyel ez a cél. Megvan a baromterikus magasságmérő, a giroszkóp, a gyorsulásmérő és az iránytű, akárcsak a GPS, GLONASS és Galileo műholdak támogatása egy sávon.

A Venu 3
A Venu 3 [+]

A Garmin a Venu 3 esetében 14 napos használatot ígér töltésenként (5 nap mindig aktív kijelzővel), illetve 26 óra GPS használatot (20 óra multi-GNSS módban). Ugyanez a Venu 3s esetében 10/5 nap és 20/15 óra. A szoftveres újdonságok között fejlettebb alváskövetés, reggeli és esti jelentés, új kerékpáros funkciók és olyan edzésformák támogatása tartozik, mint a tenisz, az elektromos bicikli vagy a nyílt vízi úszás.


[+]

Felbukkant pár animált óralap, a start gombra bökve a sportfunkciók mellett a hagyományos alkalmazáslista és akad pár új gesztusfunkció. Radikális változás helyett a Venu 3 tehát inkább megfontolt, fél lépés előre, a teljesértékű okosrendszer és a szoros mobilos integráció helyett továbbra is a hosszú üzemidőre és a testmozgásra kihegyezve. A Garmin.hu még nem listázza az órákat, így az amerikai 450 dollár egyelőre a hivatalos mindkét méretben, ám az egyik hazai forgalmazó partner 200 ezer forintért kínálja a Venu 3-at és a 3s-t.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés