Mégis lesz olcsó iPhone?

Elemzői várakozások szerint az Apple idén nem egy, hanem egyszerre két okostelefonnal fog előrukkolni, melyek közül az egyik a piac alsóbb szegmensét veszi majd célba. Az olcsó iPhone műszaki specifikációjáról egyelőre konkrét információ nem áll rendelkezésre, de pletykák szerint fele annyiba kerül majd mint a csúcsmodell, ám az Apple ennek ellenére legalább 38 százalékos nyereséggel fogja tudni piacra dobni. A Credit Suisse elemzői szerint az Apple olcsóbb készüléke ugyan mérsékelheti a nyereségességi rátát, de az továbbra is a szektor átlaga felett maradhat, így az „olcsó” iPhone kapcsán nettó 329 dolláros árral számolnak a befektetők.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple A7 – a TSMC műhelyéből

    Az Apple következő generációs mobilprocesszorainak nagy része Tajvan legnagyobb félvezető gyáregységében készülhet.

  • Apple iPad mini - piaci igény

    A kisebb méretű iPad a piaci igények miatt születhetett meg. Az Apple így megmutathatta, hogy táblagépes fronton még mindig szuperek.

  • Apple iPhone 5 - öt lett S

    Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?

  • Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk

    Megérkezett az új iPad, melyet a kereshetőség miatt a neten mindenki iPad 3-nak fog hívni. A kijelzője elképesztő, processzora nem változott. Alapvetően papírforma.

Hirdetés