Megszűnik az iOS 14 biztonsági támogatása

Az Apple eleve hangsúlyozta, hogy csak ideiglenesen biztosítják a korábbi rendszer támogatását. Eddig tartott.

Az iOS 15-ös főverzióját nem fogadta kitörő lelkesedés, legalábbis a statisztikák szerint a korábbi verziókkal összehasonlítva az aktív eszközök kisebb százalékán futott a bemutatót követő egyes időpillanatokban, mint a megelőző rendszerverziók. Pár nappal a start után 8,5%-kal kezdett az új rendszer, itt még nem volt nagy a lemaradás, pár hét elteltével viszont markánsan kirajzolódott a frissítési hajlandóság visszafogottsága. Az iOS 15 csak 22,22%-os részesedést tudott felmutatni, míg a bemutatóhoz képest ugyanennyi idő elteltével az iOS 14 már a készülékek majdnem 42%-án futott.

Az Apple lehetővé tette a felhasználóknak, hogy amennyiben elégedettek a teljesítménnyel és a stabilitással, maradjanak az előző szoftververzión, de nem ígérték, hogy ez örökre szól. Úgy tűnik, az iOS 14.8.1-es verzió az utolsó opció, az ezt követően frissíteni szándékozó felhasználóknak már csak a 15-ös rendszer marad, mint választási lehetőség, ezzel együtt a biztonsági frissítéseknek is búcsút kell mondani, ha valaki ragaszkodik az korábbi rendszerhez.


[+]

A felhasználók és a szakma alapvetően egyébként nem ezt kifogásolja az Apple gyakorlatában, a választási lehetőség biztosítása egy friss (és potenciálisan foltozásra szoruló) rendszer esetében kifejezetten üdvözlendő, hanem az előreláthatóság és a kommunikáció hiányát. Tulajdonképpen valóban hasznos és figyelmes gesztus lett volna jelezni, hogy mik a szándékaik a szoftververziókat és a terméktámogatást illetően, például az iOS 12-vel kapcsolatban is vannak megválaszolatlan kérdések. Az viszont továbbra sem kérdés, hogy az Apple ökoszisztémája akkor tud kiemelkedő szolgáltatásokat és teljesítményt nyújtani, ha a lehető legtöbb készüléken ugyanaz az egységes rendszer fut.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Előzmények

Hirdetés