Microsoft Bing – Nokia logóval

A kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy a Nokia és a Microsoft stratégiai együttműködése nem csak a Windows Phone platform licenceléséről szól, hiszen szép lassan a szolgáltatások összevonása is kezd kibontakozni. Stephen Elop, a finn gyártó első embere a Pocket-lint számára megerősítette, hogy a Microsoft Bing térképes szolgáltatásán rövidesen a Nokia logó is látható lesz, mely természetesen a helyfüggő technológiák integrálását is jelenti. A cégvezető szerint a jövőben a közös térképes szolgáltatás lesz elérhető a böngészőkben és a telefonos platformokon egyaránt, és itt a többes szám egyáltalán nem véletlen, hiszen a Research In Motion az új operációs rendszerébe fogja integrálni a Bing Maps szolgáltatásokat és ezzel együtt a Nokia megoldásait.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés