Minden autóba plusz egy „ablakot”!

A BUILD fejlesztői konferencián a Microsoft felvázolta az internetes jövőképét, mely célja Steve Teiceira, az IoT (Internet of Thing) programfelelősének szavaival élve, hogy minden fazékba és csirkébe számítógép kerüljön. A tollas jószágoknak egyelőre nem kell aggódnia a genetikai átalakítások miatt, hiszen a szoftveróriást egyelőre sokkal inkább az autóipar foglalkoztatja, egészen pontosan a Windows Phone mobilokat szeretné a gépkocsik fedélzeti számítógépével összekapcsolni. A Nokia által már a Symbian érában is többször bemutatott koncepció lényege, hogy a műszerfali kijelzőn megjelenő egyszerűsített telefon menüt az autós kezelőszervekkel is irányítani lehessen, de természetesen a Microsoft víziójában Cortana végezhetné el a munka oroszlánrészét. Hogy az ötlet mikorra válik valósággá, arról egyelőre nincs információ, de a szoftveróriás csapata igen aktívan együttműködik az autóiparral.

A telefonok által megjelenített kép más képernyőn való megjelenítése a Windows Phone 8.1 Miracast támogatása révén szerencsére már jóval közelebb van a valósághoz. Joe Belfiore a funkció bejelentésekor azonban arra is rámutatott, hogy a megoldás sajnos a jelenleg piacon lévő modellek zömével – hardveres korlátok miatt – nem lesz elérhető. A Nokia szóvivője idő közben megerősítette, hogy a Lumia 1520, 930 és Icon tulajdonosok ugyanakkor a szoftverfrissítést követően már kihasználhatják a Miracast videotürközés valamennyi előnyét.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés