Mobilarena TV: a legkisebb Lumia

Kicsit várni kellett rá, de a barcelonai bejelentést követően a boltok polcaira került a Nokia legolcsóbb, Windows Phone 8-at futtató készüléke. Ez azt jelenti, hogy 60 ezer forint alatt nyit, miközben IPS kijelzőt, kétmagos processzort, öt megapixeles kamerát, bővíthető memóriát és 21 megabites HSDPA-t kínál. Ezek mellé ráadásul nem is csúnya.

A finnek üdvöskéjét este 6-tól mutatjuk be a Mobilarena TV mai adásában, már most jöhetnek a kérdések, hiszen ha szolgáltatói kínálatba is bekerül a telefon, akkor kifejezetten jó vétel is lehet. A legutóbbi piaci jelentések azt mutatják, hogy erősödik a WP, jellemzően a Symbian rovására, ami azt is jelzi, hogy a korábbi nokiás ügyfelek megbarátkoznak az ablakos rendszerrel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények