Mobilarena TV: Irány Barcelona!

Rendhagyó módon ma is lesz adás, a PH!TV-vel közös koprodukció eredményeképpen egyenesen három műsorvezetővel: Pheke mellett Bog és dr. Kind is jelentkezik majd. A műsor apropója, hogy már csak kettőt kell aludni, és kicsiny stábunk Barcelonába utazik az éves Mobile World Congress alkalmából. Az öt fős gárda (a három műsorvezető mellé Bocha és Gavroche csatlakozik) nyakába veszi tehát a várost és a kiállítást, hogy mint az elmúlt években, idén is első kézből tudjunk beszámolni az újdonságokból.

Idén, ha lehet, a tavalyi termésnél is több anyagot szeretnénk lerakni az asztalra, a híreket és bemutatókat rengeteg videóval és interjúval kiegészítve. Mivel irdatlan sok lesz a látnivaló, szinte mindent gondosan megterveztünk előre, a naptárunkban már a véglegesnek tekinthető beosztás szerepel. Erről lesz szó tehát ma, valamint azt is elmondjuk, hogy mi mire számítunk a világ legnagyobb mobil telekommunikációs kiállításának idei felvonásától. A műsor szokás szerint este hatkor kezdődik, várunk mindenkit a képernyő elé.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények