Mobilarena TV: Kétsoros elrendezés

Már a berlini IFA kiállításon is elhintette Ken Hong, az LG kommunikációs igazgatója, hogy készülnek még csúcsmodellel az év további részében. Ő pedig nem az a figura, aki füllenteni szokott, így nem sokkal az esemény után be is mutatkozott a V10, mely több szempontból is mást képvisel, mint az eddigi LG modellek. Legelőször is ez az első mobil, melybe a dél-koreaiak ujjlenyomat-olvasó szenzort szereltek, a kijelző mérete sem apró, hiszen egy 5,7 hüvelykes, QuadHD felbontású IPS panelről beszélünk. Az igazi érdekesség azonban nem ez, hanem a 2,1 hüvelykes, 160 x 1040 pixeles másodlagos megjelenítő, ami mindig valamilyen plusz információt közöl, és lényegében minden esetben elérhető. A cégnél továbbra is ragaszkodtak a Snapdragon 808 chipsethez, illetve a G4-hez hasonlóan maradt az LG UX felület, de 4 GB-ra nőtt a rendszermemória.

Immár 64 GB-os lett az adattároló, amihez még microSD foglalat is jár, a kamera pedig 16 megapixeles, a manuális beállításokat is megtartotta szerencsére az LG, mint ahogy a régóta bevált 3000 mAh-s akkumulátort sem cserélte le. A V10 itthon nem kerül hivatalosan forgalomba, ettől viszont még sok mindenről érdemes beszélni, és fogunk is, méghozzá a 18 órakor kezdődő adásunk keretében. Akinek van kérdése, ne tartsa magában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

  • LG V10 - plusz költség, dupla mulatság

    A dél-koreaiak zászlóshajója anyaghasználat és specifikációk terén is túlmutat az eddigi modelleken, legnagyobb érdekességei közé a dupla kijelző és az ujjlenyomat-olvasó tartozik.

  • Mobilarena TV: Első osztály

    Mai adásunk főszereplője az LG Zero, ami anyaghasználat szempontjából cégen belül egy új világ első fecskéje lehet, a középkategóriás felszereltség azonban már kevésbé izgalmas.

Előzmények