Mobilos összefogás a gyermekpornó ellen

A GSMA kezdeményezésére mobilszolgáltatói egyezség született arról, hogy a jövőben a legnagyobb operátorok közös erővel, közös irányelvek mentén lépnek fel a mobilhálózatokon terjedő gyermekpornográfia ellen.

Az összefogáshoz a következő cégek csatlakoztak: Hutchinson, mobilkom austria, Orange, TIM, O2, a Telenor csoport, TeliaSonera, T-Mobile, Vodafone és dotMobi. A felsorolt cégek mindegyike több piacon is jelen van, így biztosítottnak látszik, hogy az összefogás globális jellegű.

Az együttműködés kapcsán a szolgáltatók figyelnek arra, hogy az általuk biztosított internetes és mobil internetes felületeken esetleges felbukkanó és a gyermekpornóval kapcsolatba hozható tartalmakat azonnal töröljék, illetve biztosítanak a felhasználók számára olyan "hot-line" vonalakat, ahol ezeket be is jelenthetik az ügyfelek. Az együttműködés kiterjed arra is, hogy a szolgáltatók közötti információáramlás is biztosított legyen ezen a területen.

A megállapodás tényét és a törekvéseket az összes érintett szolgáltató és szervezet méltatta, a nyilatkozatok alapján mindenki úgy gondolja, hogy bár a mobilhálózatokon egyelőre nem, vagy alig terjed gyermekpornográfia, de a megelőzést nem lehet elég korán kezdeni.

Hirdetés