Most már végképp nem tudjuk, mire számítsunk a Xiaomi Mi Note 2 esetében

A Xiaomi Mi Note utódjáról már annyi, javarészt ellentmondó információkat mutató kép került ki, hogy lassan szándékosságot vélünk felfedezni a koncepcióban. Ahelyett, hogy az október 25-i eseményen bemutatásra kerülő készülékhez, annak kinézetéhez, vagy tudásához közelebb kerülnénk, egyre nagyobb a bizonytalanság, ami az eleve felfokozott várakozást egyébként marketingszempontból igen hatékonyan erősíti. Legutóbb ugye egészen rendhagyó, keret nélküli kivitelt láttunk, előtte a dupla hátlapi kamerarendszert hangsúlyozó renderképet, ez még mondjuk akár valóban lehetett volna a hátlapja a szemből fotózott készüléknek, amit szintén a Xiaomi új, két oldalt ívelt kijelzővel szerelt phabletjének mondtak.

MAi első leak dupla kamerával
Mai első leak dupla kamerával (forrás: GizmoChina) [+]

Ma két új renderkép is kikerült, amiknek egyrészt az eddigiekhez semmi közük, legalábbis a hátlapot tekintve, másrészt a másik adag leak fotóhoz se sok, amik teljesen új kialakítást mutatnak, bármihez képest, amit eddig láttunk, vagy látni véltünk. A legkisebb közös többszörös úgy tűnik, az 5,7 hüvelykes, íves OLED kijelző lesz, bár a keret nélküli variáns akkor egyértelműen kiesik a játékból, viszont ez az az információelem, ami a legtöbb helyen, konzekvensen előkerül.

Mai második leak szimpla kamerával, de szintén ívelt kijelzőve Mai második leak szimpla kamerával, de szintén ívelt kijelzőve
Mai második leak szimpla kamerával, de szintén ívelt kijelzőve (forrás: GSMArena)

A már végképp rejtélyes kialakítású házban elvileg egy Snapdragon 821-es lapka fog dolgozni 6 GB rendszermemória társaságában, legalábbis a magasabbra pozicionált változatban, viszont a hátlapi kettős kamerarendszer nemhogy elrendezése, de egyáltalán a léte is a kérdéses kategóriában maradt, illetve a mai értesüléseknek hála, visszakerült oda. Úgy tűnik, október 25-ig még bármi előfordulhat, ahogy annak szöges ellentéte is, de az tény, hogy az érdeklődés fenntartásának rosszat éppen nem tesznek ezek az ellentmondásos információk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés