Színvariációk egy témára

A Lenovo immár Motorola Moto néven mutatja be sorra a készülékeket, legutóbb a betörhetetlen kijelzővel szerelt, csúcskategóriában indított Moto Z2 Forcet, de az alsóbb szinteken is akad ajánlat, például a Moto E4 és E4 Plus, (a Moto C-t inkább hagyjuk), vagy esetleg középtájon a remek kameraképességekkel bíró Moto G5 széria. Várunk azonban még néhány dologra, többek között a Moto X megújulására, amivel kapcsolatban már több dátum is felmerült, csak azokon már mind túl vagyunk.


[+]

A Moto X4-ről eddig annyit tudunk, hogy viszonylag kis képátlóval bíró készülék lesz, erős, középkategóriás hardverrel. Ez Roland Quandt információi alapján 5,2 hüvelykes kijelzőt, dupla kamerát, Snapdragon 630-as vagy 660-as lapkakészletet és IP68-as minősítést jelent elvileg a száz ezer forintos ársávban, amiből az aránylag nagy, 3800 mAh-s telepmérettel emelkedhet ki a Lenovo készüléke.


[+]

Nemrég a GFX Benchnél is előkerült egy hasonló Motorola, mindössze a kijelző mérete tér el mínusz 0,2 hüvelykkel, a Snapdragon 630-as SoC mellett pedig 3 GB operatív memóriát észlelt a program. A bemutató dátuma továbbra sem ismert, ahogy az sem, hogy a  XT1789 modellszámú eszköz valóban a Moto X 2017, vagy Moto X4 lesz-e, a várható színvariációkat viszont Evan Blass szállította, így nagy valószínűséggel lesz Nimbus Blue (felhőkék?), Lunar Grey (higanyszürke?) és nemes egyszerűséggel rózsaszín.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés