Motorola: 250 000 Xoom talált gazdára

Úgy tűnik, hogy a piaci elemzők előrejelzései köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, hiszen míg az Apple iPad esetén irreálisan magas értéket jeleztek előre, addig a Motorola Xoom kapcsán igen pesszimista becslések születtek. A Motorola Mobility legfrissebb bejelentése szerint a 2011 január és március közötti időszakban összesen 9,3 millió mobil készülék talált gazdára, melyek közül 4,1 millió okostelefon, 250 000 pedig Xoom táblagép volt. Az előző év azonos időszakában a gyártó összesen 8,5 millió telefont adott elő, melyből 2,3 millió volt csupán Android alapú mobil. A teljes cégcsoport árbevétele 3 milliárd dollárra nőtt, melyből 2,1 milliárd dollárt tett ki a mobiltelefonos egység bevétele, mely éves szinten 22 illetve 30 százalékos bővülést jelent. A látszólag remek eredmények ellenére a Motorola továbbra is veszteségesen üzemelt, igaz, a tavalyi 142 milliós veszteséget 25 millió dollárra sikerült lefaragnia 2011 első engyedében.

Hirdetés